2013. június 28., péntek

Lakásozás 2. - könyvek

  Ahogy ígértem, a könyvekkel folytatom a "lomtalanító-sort". Nagyobb munka, mint gondoltam. A leltározáshoz, lomtalanításhoz jól jött a moly.hu, melynek lassan 3 éve a tagja vagyok.


  Van külön "Leltározást tartok" funkció is, én ezt most nem használtam, egyszerűen fogtam, sorra lepakoltam a polcról a könyveket, felvittem a kiadást, borítót és hogy eladom vagy elcserélem-e.
  A kiadás és a borító azért jó dolog például, mert ha eladod/elcseréled, akkor a lehetséges vevőnek nem kell plusz köröket futnia, hogy megérdeklődje, melyik kiadás, milyen borítós a Te példányod, mert bizony nem csak a tartalom, de a kinézet is számít. Én pl. az Anne Shirley kötetekből az Európa Kiadós verziókra vadászom, mert abból a kiadásból volt meg anno az első kettő, és úgy szép a sorozat. Továbbá megjegyzést is lehet fűzni a könyvekhez. Magadnak azért jó, mert ideírhatod (még mielőtt elfelejtenéd), hogy kitől kaptad, mikor, milyen alkalomra, vagy bármi egyéb megjegyzést. Eladásnál/cserénél plusz információ lehet, hogy milyen állapotban van a könyv (megsárgult lapok, szakadt papírborító, kieső lapok, jó kívánságok az első oldalon, stb.), az általános állapotát pedig egy 5-ös skálán csillagozhatod be, illetve külön jelezheted, ha dedikált példányról van szó.
  A kiadás és borítófelvitel ezen felül molyépítő pontokat is ad, segítheted mások munkáját, keresését. Minél több (és minél pontosabb) adat van fent egy könyvről, annál jobb!

  Azt, hogy mely könyvektől válok meg, az alapján döntöttem el, hogy az adott könyv (általam írt) molyos értékelése az 5 csillagból megüti-e a 4 csillagot. Ha nem, akkor repül. Egy kivételt tettem, egy ajándékkönyvvel, ami 3,5 csillagot kapott, ajándékkönyvnél az még belefér :) Meg amúgy is olyan témájú könyv (szülés utáni depresszió), ami később aktuálisabb lehet (bár ne legyen!). Amiket még nem olvastam, azokat pedig várólistára tettem és külön kupacba pakoltam. Egy könyvre mondtam azt, hogy én ettől olvasás nélkül megválok, mert annyira nem az én világom. Így egy paradicsomos doboznyit (kb. 2 A/4-es lapnyi alapterületű és mondjuk 20 centi magas) szedtem össze, ami eladásra/cserére vár. Az eladásra/cserére váró könyveim listáját megtekintheted ide kattintva. Ha bármelyik érdekel, keress bátran kommentben, molyon vagy e-mailben!

  A várólistás könyvek visszamentek a könyvespolcra a "rendes", olvasott könyvekkel együtt, csak a várólistásokat egy kupacba raktam, és felragasztottam a könyvespolcra egy "Várólista" feliratot. Mivel a saját könyvek olvasottsága 60%, így elég sok helyet kitesznek...

  Még pár könyvem kiadás és borítófelvitele később következik, ezek egy része várólistás lesz, de legalább a kikerülő könyvek már összegyűltek.

  A könyvek rendezése (abc, műfaj, nemzetiség, stb... szerint) megérne egy külön bejegyzést, de egyelőre még én sem találtam meg a megfelelőt, amíg ilyen sok a várólistás, addig nem is fog szerintem menni. De ha megtaláltam, majd írok.

A következő lakásozós bejegyzésben a házimunka-szervezésről fogok írni. Addig is kellemes leltározást Mindenkinek!

2013. június 26., szerda

Minden Kedves Rendszeres Olvasómnak és Bloggernek!


 "Dorka most tudta meg, hogy meg fog szűnni a rendszeres olvasás...", így én sem láthatom az általam követett blogok frissítéseit, illetve a rendszeres olvasóimat is elveszítem. Ez július elsejétől lép érvénybe, ha minden igaz.
  Mivel a blogom viszont nem szűnik meg, így akit továbbra is érdekel a tartalma, annak nem kell keseregnie, mivel továbbra is követheti az úgynevezett Bloglovin-on keresztül! A követéshez már kiraktam a megfelelő linket jobb oldalra, legfelülre. Csak katt a "Follow my blog with Bloglovin" gombra, és követheted a blogom. A Bloglovinos regisztrációhoz és annak kezeléséhez remek összefoglalót írt egy másik blogger, a bejegyzést ide kattintva megtekinthetitek.
(Kép innen.)

Lakásozás 1. - előszoba, íróasztal és mindenes szekrény

    A nyári tervek között van az otthonosítás, de nehéz bármit is kezdeni a lakással, amíg teli vagyunk felesleges dolgokkal.
  Első lépésként az előszobából kezdtem elvinni az üvegeket az üveggyűjtőbe (mindig, amikor arra van dolgom, viszek egy hátizsáknyit, nincs "majd legközelebb"), a nem hordott cipőket a szekrénybe, szelektívet a szelektívbe, és remélhetőleg a "fekete dobozt" is sikerül felszámolni szép lassan, bár mindig lecsúszunk a veszélyes hulladékgyűjtésről (itt maradt beszáradt festékek, elektromos hulladék van főként a "fekete dobozban").

  Ezután következett a másik nagy mumus, az íróasztal. Már egy ideje nem dolgoztam rajta, mert tele volt mindenféle papírokkal, meg poros is volt. Így a Viától ellesett módszerrel beállítottam a telefonom időzítőjét 15 percre és elkezdtem lepakolni az íróasztalról. Ehhez kellett egy szemetes, egy papírgyűjtő és egy doboz, amibe a Kedves cuccait pakoltam, illetve egy felület/doboz, amibe azokat a cuccokat raktam, amiknek nem itt van a helyük. Hát, még 6 és fél perc volt hátra, amikor mindent lepakoltam az asztalról. Ezért volt olyan nagy mumus...Persze, ezután még a papírgyűjtőt vissza kellett vinnem a helyére, meg pár CD-t is. Szóval mondjuk akkor 10 perc alatt sikerült elpakolnom az asztalról. Ezután még kellett kb. 5 perc, hogy vizes rongyot hozzak és tisztára töröljem az asztalt. Szóval a bűvös 15 perc alatt használhatóvá is varázsoltam. (Persze a Kedvesnek még át kell válogatnia a cuccait...) Még a Kedvesnek is ragasztottam oda egy A/4-es lapot, mert az íróasztal az ágyunk mellett van, az ő felénél, így ő azt használja éjjeli szekrénynek. És nem, ez a lap nem azt jelenti, hogy ennyi az övé és kész, az asztal többi részéhez nem is érhet, hanem azt, hogy az mindenképp az övé, és oda vigyázzak, hogy ne pakoljak semmi mást.

Előtte
8 és fél perc pakolászás után már látni az asztalt
És kb. 15 perc munkával alkotásra készen áll az asztal
  Az íróasztal persze nem fejeződött be ennyivel, mert hát ott van az összes fiók, meg a tetejéről is selejtezni kellett/kell dolgokat. Hát szépen folytattam tovább. Minden nap egy fiók, illetve volt, hogy 15 percig csak a színesceruzáimat hegyeztem (idegőrlő, amikor folyamatosan törnek el a hegyek).
  Az első fiók az iratos fiók volt. Végre szépen sorba rendeztem a számlákat, csekkeket, és külön-külön bugyiba raktam a gáz-, villany- és internetszámlákat. Külön a blokkokat, szerződéseket, postai papírokat (ajánlott szelvény), azokat a garancialevelet, amik már nem érvényesek pedig kidobtam a papírosba. Külön raktam a személyes iratokat (egészségügyi kiskönyvek, lejárt személyi, lelet, stb.), amiket nem kell mindig magunknál őrizni. Illetve még egybe a sulis papírokat, referencia leveleket. Ezeket pedig egy fűzős mappába raktam, hogy minden egyben legyen. Minden bugyi fel van szépen címkézve, úgyhogy most már aztán nem keveredhet el semmi.
  A második fiók az úgynevezett "kreatív fiók" volt, amiben a zsírkréták, festékek, celluxok, satöbbik vannak. Ezt is szépen kipakoltam és újrarendeztem. A filceket végigpróbálgattam, amelyik rossz volt, kidobtam. A színesceruzákat az asztalról beraktam ide, egy klassz műanyagdobozba befért az összes, amiben anno biciklilámpák érkeztek hozzánk :) (a hegyezésük még nem fejeződött be). Így az asztalon is kevesebb az íróeszköztartó. Egyetlen üvegbe gyűjtöttem a mindennap használatos eszközöket (színes tollak, grafitok, rotringok), a filcek is bekerültek a fiókba, illetve a kifogyott toll gyűjtő maci is új funkciót kapott: jegyzetpapírokat, hegyezőt és radírt tartalmaz. A kifogyott tollak egy részét kidobtam, egy részét hazaküldtem Anyának, hátha otthon van hozzájuk tollbetét (igen, van egy családi kifogyott toll gyűjteményünk, talán azt is át kéne nézni). A vonalzókat összegyűjtöttem és egy papírmappába raktam az összeset, és a fent-középső, hosszú, nagy fiókba raktam őket. A "kreatív fiókon" belül pedig a festékek-kréták-sulis eszközök (főleg körzők) külön-külön helyet kaptak, elöl pedig a ragasztók, gémkapcsok és rajzszögek.

  Ezután áttértem kicsit a nagyszekrényre. (Van egy hatalmas, kb. 2,5 méter magas és 4 méter széles szekrényünk, ebben van kb. az életünk.) Ott is rendezgettem, és végre külön dobozt jelöltem ki a csomagolóanyagoknak (papírok, szatyrok, fóliák), illetve a másik biciklilámpás műanyagdobozba kerültek a szalagok, gombok, díszítőelemek. A dobozok között is szelektáltam (nem, nem kell 10 teafilteres doboz méretenként, elég csak mondjuk 2-2), illetve végre be tudtak kerülni a szekrénybe és nem a földön heverésztek (csak egy kis logika kellett és rendezés).
 A nagyszekrényen belül vannak a ruháink is, azok között is ismét körbenéztem - ugyanis nemrég konstatáltam, hogy az ujjatlanjaim az egekig érnek.
  A ruháknál szívtelennek kell lennem. Egyszerűen nem tarthatom meg azért, mert valamikor nagyon szerettem, és hát Belgiumban vettem és olyan sok kedves emlék fűz hozzá... Igen. De ha most felveszem, csak azt látom, hogy a hasam már nem befelé áll és ezért ez a fazon most már inkább vicces, mint szexi, és nem érzem kényelmesen magam az olyan fölsőkben, amik éppen hogy csak leérnek a derekamig - ha nem mozdulok meg. Vettem azóta olyan fölsőt, ami hosszú derekú, jól áll, úgyis azokat hordom. Itthoni fölsőnek pedig elég 2, amiből nyugodtan kinn lehet a hasam. A hosszú ujjúaknál is így szelektáltam. Nincs kompromisszum, hogy "de veszek alá trikót meg húzkodom naponta 20x, hogy ne legyen kinn a derekam". Van elég másik, ha mégse lenne, megy a bevásárlólistára. Ja igen, ruhaszortírozás közben érdemes bevásárló listát vezetni! A kismilló nagy, fehér pólóból is szortíroztam, az egyiket vsz. át is fogom alakítani, így az átkerült a varrós dobozba. (Pár ötletet összegyűjtöttem itt.) A méretet illetően azt, ami már olyan kicsi, hogy fel sem jön rám, tutira kimegy, ami feljön rám, de még kényelmetlen, az még esetleg maradhat, ha amúgy nagyon szeretem és ha tervezem, hogy lefogyok egy kicsit. Ha Te pl. tök elégedett vagy így Magaddal, és eszed ágában sincs fogyni (vagy hízni), akkor szortírozd ki azokat a ruhákat, amik kicsik vagy lötyögnek! Jó lesz másnak. Ha pedig épp fogyózol vagy hízni próbálsz, szülés után vagy vagy még épp várod a babát, akkor térj vissza ezekre egy kicsit később, amikor már stabilizálódik az alakod. Bár egy átnézést megér akkor is a ruhatárad.

  A ruhák sorsa egyébként sokféle lehet:
- rokonokhoz, ismerősökhöz kerülhet, ha még jó állapotú, rendben lévő ruha, csak Neked már nem kell
- el is adhatod, ha tényleg kifogástalan állapotú és érhet is valamennyit (és van erőd, időd, kedved ezzel foglalkozni)
- jótékonysági célra is felajánlhatod, ha jó az állapota, de sem Neked, sem ismerősöknek nem kell, mert pl. nem divatos, de egyébként a funkcióját még ellátja
- ha már szakadt, piszkos, akkor sem kell feltétlen a kukában végeznie - ha jó az anyaga, remek háztartási rongy lehet belőle!
    - Illetve mi a lyukas zoknikat a patkányoknak gyűjtjük. Tudnak belőle vackolni, vagy klassz függőágyat is lehet nekik varrni belőle :)
    - De akár egyéb kreatív dologra is fel lehet őket használni - hajpánt, báb, és egyéb készítésére (a kreatív dobozban is szortírozz rendszeresen!)
- ha a ruha nem a legjobb, de kis alakítással jó lehet, az kerülhet külön, egy átalakítós/varrós dobozba (rendszeresen szelektáld azt is, ne gyűljön össze egy évre elegendő varrnivaló!)
- ha a ruha másé, akkor keresd meg a gazdáját és add vissza neki!

A következő részben a könyvleltárról fogok írni. Kellemes lomtalanítást Mindenkinek!

Petrezselymes krumpli sült padlizsánnal


  Ezt az ételt tavaly készítettem először, amikor diétáztunk, most ismét hasonló diétát tartunk (bár kicsit lazábbak vagyunk), meg amúgy is itt az újkrumpli, meg a padlizsán és akkor együnk ilyen finomakat.
  A petrezselymes krumplit a borsa recept alapján készítettem el, hogy igazán finom legyen. A sült padlizsánt a Kedveséktől tanultam, ők szeretik nagyon.

Hozzávalók a petrezselymes krumplihoz (3-4 főre)
- 9 közepes újkrumpli (de téliből is lehet)
- 1 csokor petrezselyem
- 50 g vaj
- só

Elkészítés
  A krumplikat megpucoljuk/megkaparjuk, kockákra vágjuk (van olyan apró szemű krumpli, ami akár egyben is maradhat), megmossuk. Egy nagy serpenyőben/lábasban megolvasztjuk a vajat és ráöntjük a krumplit. A krumplit NEM sózzuk meg, csak lefedjük és hagyjuk puhulni tartalék lángon. Időnként megkeverjük fakanállal (a borsa recept alapján az újkrumplit csak rázogassuk, de nekem akkora a serpenyőm, és nehéz is, hogy rázogassa az, aki tudja... én megkavartam és megkockáztattam, hogy kicsit széttörik a krumplim). Közben megmossuk és apróra daraboljuk a petrezselymet. Majd ha már megpuhult a krumpli (kb. 20 perc), leemeljük a fedőt, kicsit megpirítjuk a krumplit, ráöntjük a petrezselymet, megsózzuk, jól összekeverjük, elzárjuk a gázt és kész is.
  Ha téli krumplival készítjük, egy pici vizet is rakhatunk, hogy könnyebben puhuljon meg, és számítsunk rá, hogy több időre is lesz szüksége, nem csak 20 percre.

Hozzávalók a sült padlizsánhoz (3-4 főre)
- 1 kis-közepes padlizsán
- só
- bors
- kevés olaj

Elkészítés
  A padlizsánt megmossuk, levágjuk a végét, majd kb. egy centi széles karikákra vágjuk. Ezután a padlizsánkarikákat mind két oldalukon besózzuk és egy tálcára rakjuk állni, hogy levet eresszenek. A levet leöntjük róluk, olajat melegítünk és forró (!) olajba rakjuk a karikákat. Megborsozzuk őket, és mind a két oldalukat megsütjük. Fontos, hogy forró legyen az olaj, hogy minél kevesebb ideig kelljen sütni a padlizsánt, így elkerülhetjük, hogy túl olajos legyen. Az olaj tényleg kevés legyen, nem kell benne tocsognia a karikáknak, mintha rántott dolgokat sütnénk.

  A krumplit és a padlizsánt együtt, melegen tálaljuk, ehetjük magában, de majonézzel is nagyon finom (mi úgy ettük). A padlizsán sajnos nem volt az igazi, de az nem az elkészítésből, hanem a padlizsánból fakadt. Ha valaki tud magának termeszteni, vagy tényleg háztól beszerezni, az a legjobb. Illetve a két étel elkészítését én úgy hangoltam össze, hogy először megpucoltam és összedaraboltam a krumplit, egy tál vízben álltak; megmostam és feldaraboltam a petrezselymet. Felraktam a krumplit puhulni, és miközben az készült, besóztam és kisütöttem a padlizsánt is.

Jó étvágyat!

Banánturmix


Hozzávalók 2 főre:
- 2 (érett) banán
- kb. 4 dl tej
- fahéj
- 3 tk méz

Elkészítés
  A két banánt kisebb darabokra törve egy 1 literes (vagy nagyobb) mérőedénybe tesszük, megszórjuk egy kevés fahéjjal, 3 tk mézet csurgatunk rá és felöntjük annyi tejjel, hogy az egész kb. a 6 dl-t érje el a mérőedény mércéjén. Ezután botturmixszal összeturmixoljuk és poharakba töltjük. Ha sűrű lett, akkor pohárba töltés előtt engedjük még fel egy kis tejjel és kutyuljuk össze. Ha nem elég édes, mézezhetjük tovább, kutyuljuk össze, majd töltsük ki a poharakba. Méz helyett persze cukrot is használhatunk (vagy teljesen elhagyhatjuk a banán elég édes, akkor cukormentes lesz), illetve az egészet készíthetjük turmixgépben is.

Egészségetekre!

Tökfőzelék


  Kiskoromban persze elvből nem ettem tökfőzeléket, mert hát azt a gyerekek nem szeretik. Egyszer pedig ettem a keresztanyámnál, gyanútlanul, mert nem mondta meg, hogy az tökfőzelék, és ízlett. Csak később tudtam meg a szörnyű igazságot. De azután sem voltam hajlandó enni. Szerencsére anya nem erőltette, így tényleg nem utáltam meg, felnőtt koromra (igenis, a 22 az már felnőtt) megszerettem, nagyon is. És amellett hogy finom, végtelenül egyszerű is és gyors (kb. fél óra).

Hozzávalók 3-4 főre:
- 1 közepes tök
- 1 fej vöröshagyma
- kevés olaj/zsír
- 3 nagy ek tejföl
- liszt
- só
- 1 nagy csokor kapor
- 1 tk cukor
(- kevés ecet)
(- kevés olaj/zsír)

Elkészítés
  A tököt megmossuk, levágjuk a végét, feldaraboljuk 4-be, 8-ba, ahogy nekünk kényelmes, hogy le tudjuk gyalulni (többfélét látok neten, én azzal gyalulom, ahol sok kis rece van egy éles penge előtt). Legyaluljuk a tököt egy tálba, majd egy lábasba (amibe a tök is bele fog férni) kevés olajon (vagy zsíron) megpirítunk egy kis hagymát. A hagymára ráöntjük a tököt, besózzuk (egy jó nagy csipettel körbeszórjuk), rárakjuk a kaprot (én egy összekötött csokrot szoktam belerakni, amit később ki tudok venni, de van, aki apróra darabolja és benne hagyja), lefedjük és tartalék lángon puhára főzzük. Nem kell hozzá vizet adni, enged annyi nedvességet, amennyi kell neki.
  Amikor a tök megpuhult, egy tálba rakjuk a 3 nagy ek tejfölt, arra lisztet szórunk és összekeverjük. Ha hígabb főzeléket szeretnénk, hígabbra hagyjuk, ha sűrűbbre, akkor több liszttel dolgozunk. Ehhez a forró tökléből öntünk egy keveset, azzal csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk az egészet a tökhöz. Ezután egy lapos tk cukrot teszünk bele, illetve én egy kevéske ecetet is löttyintettem bele (mondjuk 1 mk), továbbá a Kedves kérésére egy pici plusz olajat is. Megvárjuk, még ruttyan egyet, elzárjuk és fogyaszthatjuk is.
  A tökfőzelék fogyasztható magában, tükörtojással, kenyérrel, rántott hússal vagy pörkölttel. Nekünk másnap sokkal jobban ízlett, mint aznap.

Jó étvágyat!

2013. június 23., vasárnap

Szuperhősös filmek - 7. rész

  Megérkezett csütörtökön a hazai mozikba is az Acélember, azaz a legújabb Superman film. Ma jutottunk el a moziba megnézni.

Az acélember (2013)


  Van egy bolygó, a Krypton, amely pusztulásra van ítélve, energiatartalékai kifogytak, a bolygó hamarosan megsemmisül. Hogy az ott élő faj fennmaradjon, Jor-El és Lora egyszem fiukat, Kal-Elt, aki évszázadok óta az első anya által szült gyermek, egy élhető bolygóra, a Földre küldi. Ezt Zod tábornok próbálja megakadályozni, ám hiába. Kal-el Clark Kentként nő fel a Földön, egy farmon lel szerető szülőkre.
  Ez a film nem követi teljesen végig Clark életét, 33 éves korában (ó, a krisztusi kor) csatlakozunk be, és visszaemlékezésekből tudunk meg valamicskét a gyermekkoráról. Innentől cselekmény- és véleményleírás következik.

  Hát lássuk csak. Nézzük elsőként mondjuk a szereplőket. Nem rossz gárda, meg kell mondjam. Supermant Henry Cavill játssza, szerintem remek választás volt, mind testfelépítésben, mind arcra el tudtam Supermannek fogadni. (Testfelépítésben talán egy picit még túl is lőttek a célon, bár meg kell hagyni, igen látványos.) Aztán Henry megkapta biológiai apának Russell Crowe-t, nevelő apának pedig Kevin Costnert. Szerelme pedig Amy Adams lett. Ja, és főnöke pedig Morpheus, azaz Laurence Fishburne lesz a jövőben. Én mindet szerettem.
  Kicsit mondjuk Pókemberesre sikeredett nekem a hangulat. Van egy szuper képességekkel rendelkező srác, egy védelmező nevelő, aki a felelősségvállalásra tanítja, és aki sajnos meghal. Van egy lány, aki ismeri mindkét arcát és hűen őrzi titkát.
  A történetben nekem kissé érdekes, hogy elvileg a levegő miatt gyengül le Clark a kryptoni fedélzeten, közben az űrben meg kutya baja... A film után a Kedves felvilágosított, hogy eredetileg csak a napsugárzás kell neki az erejéhez. Hiányoltam a kryptonitot. Illetve Zod tábornok elfogadhatatlannak tartotta, hogy a kryptoniak éveket töltsenek alkalmazkodással a földi körülményekhez, miközben neki néhány óra alatt sikerült.
  Összességében nem rossz film, de szerintem túl hosszú, a maga majdnem 2 és fél órájával (143 perc). Sok-sok szál fut, szerintem kevesebb is elég lett volna. Krypton pusztulása, Clark gyermek- és felnőttkora, Lois felgöngyölíti a sztorit, Clark a sajátját, közben pedig meg kell menteniük a Földet, Clarknak pedig normális munkát kell találnia. Illetve szerintem két elég bénácska rész is belekerült. Az egyik, amikor Lois és Clark végre egymás karjában kötnek ki és elcsattan az első csók, és Lois sopánkodik, hogy az első után állítólag a többi már nem olyan jó... Erre Clark, hogy ez csak a földi emberekkel lehet így. A másik meg a végén, amikor az egyik hölgy százados csak vigyorog, a felettese kérdésére válaszolva azért, mert hát Clark annyira jó pasi. Jaj. Értem én, hogy ez poén akart lenni, de szerintem nem lett túl poénos. És ne akarjuk már Supermant Vasemberessé tenni, aki non-stop humorizál és el van telve magától.
  Szóval a vérfrissítés sikerült, a szereplők jók, de talán a kevesebb néha több. És Superman maradjon Superman.

(Kép innen.)

2013. június 21., péntek

Banános nyaflaty


  A Kedves még úgy egy-két hete azt mondta, a sikeres államvizsgára való tekintettel csinál nekem valami finomságot. Hát, nagyon eltalálta. A banános nyaflaty a Kedves elmondása szerint Róbert Gida kedvence. Nem kell hozzá konyhaművésznek lenni, és bárki kitalálhatja magától, de annyira finom lett és olyan jól esett, úgyhogy megörökítettem. Meg jó, ha változatosan tudjuk enni a fagyit ebben a melegben ;)

Hozzávalók:
- banán (fejenként egy)
- fagyi (amennyit jónak látsz, mi kb. 6 embert etettünk meg 9 decis fagyiadaggal)
- gyümölcsök, almapüré (tetszőlegesen lehet variálni)
- kevés olaj/vaj
- étcsoki (mi a 40%-os aldisat használtuk)
- kevés tej

Elkészítés:
  A vajat megolvasztod (vagy olajat használsz), arra raksz egy adag csokit (mivel a Kedves csinálta, így nem tudom, mennyi volt), felöntöd egy kevés tejjel, összeolvasztod, hogy kellemesen önthető, de ne túl híg legyen. Egy hosszúkás tál aljába raktunk egy kevés almapürét meg konzerves gyümölcsmixet, aztán hosszába bele a banánt, körbe gombócokba, félgombócokba a fagyit, majd leöntöttük csokival. Isteni finom! De talán fél adag is elég, mert úgy ezzel az adaggal jól lehet lakni kompletten.
  Eredetileg, azt mondta a Kedves, hogy meg kéne főzni a banánt, hogy jó puha legyen, de mi az egyszerűség kedvéért kihagytuk ezt a lépést.

2013. június 20., csütörtök

Nyártervezés - avagy mitől nyár a nyár (nekem) és mik az idei nyár különlegességei


  Végre eljutottam odáig, hogy felfogtam: nyár van, lediplomáztam, és végre kedvem is van tervezgetni. Gondoltam, összegyűjtöm, mitől nyár a nyár, aztán jöhet néhány speciális program, amik (valószínűleg) csak erre a nyárra lesznek érvényesek.

Mitől nyár a nyár?

- fagyi, jégkrém, jégkása, jeges tea, limonádé, bodaszörp, turmixok és minden fincsi hideg dolog
- eper, meggy, cseresznye, ribizli, köszméte (vagy piszke, büszke és társai), málna, barack, szilva, sárgadinnye, görögdinnye meg az összes finom, friss gyümölcs
- cukkini, padlizsán (és padlizsánkrém), tök (és tökfőzelék), borsó (és borsóleves), paradicsom (és lecsó), saláták és minden finom, friss zöldség és a belőlük készült isteni ételek
- kerti sütögetés - szalonna, kolbász, paprikás krumpli, slambuc, gulyásleves és a többi
- meleg, napsütés
- nyári zápor
- strand, vízpart, kerti zuhany
- napozás és barnának lenni nyár végére
- hintaágyban pihengetni - újabban már a lugasunk alatt is tudunk napozó székekben pihengetni
- egymást fröcskölni
- olvasni
- mezítláb lenni
- mindenféle összekötött frizura
- nyári ruhák
- szandál
- evezés, Duna

Nektek mitől nyár a nyár?

Ami még rám vár idén, illetve tervezem:

- két leánybúcsúztató (egy barátnő és egy saját)
- két esküvő (egy barátnő és egy saját)
- felvételi júl. 2-án
- nővérem és apukám szülinapja, apukám névnapja, Kedves névnapja, leendő Anyós szülinapja
- lakásotthonosítás és rendrakás (folyamatban)
- olvasni pihentetőt meg tanulságosat is - utánaolvasni a vágyott szakmámnak, mert nem csak az iskolapadban lehet okosságokat tanulni, sőt
- cikket írni megint a lifegarden.hu-nak (mert írták, hogy még várják)
- előadás vázlatot írni középiskolásoknak - mert rájöttem, hogy ideje próbálgatni magam, a suli mellett is, és osztályfőnöki órákra mennék be órát tartani pszichológia témakörén belül. Meg is ragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem:

  Kedves középiskolás olvasók!
Miről hallanátok szívesen egy osztályfőnöki óra keretein belül? Mi érdekel Titeket? Párkapcsolat, továbbtanulás, család, felnőtté válás? Bármi lehet, egyelőre az igényt mérném fel. Köszönöm a segítséget! :)


Nyári zápor

Mert ez is kijött a summer-re, és olyan szép és csiga és pillangó

(Képen innen, innen és innen.)

Hogy jól induljon a reggel


  Már egy ideje "szemezek" a gondolattal, hogy reggel, egy könyvvel, vagy a friss Metropollal a kezemben beüljek a közeli cukrászdába, megigyak egy cappuccinot vagy valamit és közben olvasgassak. De egyszer az volt a baj, hogy nem sütött oda a nap, máskor meg az (ez már délután volt), hogy odasütött. Hát igen, hirtelen jött a meleg és változtak az igényeim.
  Ma reggel viszont jól esett az árnyék, és friss Metropol is volt nálam, úgyhogy fogtam magam, vettem 2 deci jégkását (a cappuccinot nem kívántam(, kiültem és végigolvastam az újságot. Csak hogy jól induljon a reggel. Mindezt pedig a vadiúj, csudaszép aprótartómban lévő pénzből finanszíroztam.

  Nektek mitől indul(na) jól a reggel?

Frissítés 11:09-kor: Majd elfelejtettem. A reggelhez még hozzátartozik, hogy amikor a Kedvessel a Duna parton sétáltunk, elsétáltunk egy kis társaság mellett/között, akik épp a szerelem első látásra/hallásra témáról beszélgettek. Az egyik lány (szőke haj, kék szem, kék ruha) köszönt nekünk a társaságból, hogy Sziasztok! Mi visszaköszöntünk, ő megkérdezte: Ti együtt vagytok? - Igen. - Kértek bort? - Nem, köszönjük. Továbbsétáltunk. Hallom, hogy utánunk kiált a lány, bocsi, bocsi, és szalad is utánunk. Hátrafordulunk: - És szerelem volt első látásra? A Kedves válaszolt: Hát, többnyire. 4 hónapig futottam utána, utána az volt.
  Nekem ők az "új hullámos" hippik. Kedves jelenet volt. Mindez nem sokkal reggel fél 8 után történt.
A Metropol főcímek közül pedig az szúrt szemet, hogy idén már nem nyújtanak be több utcanév módosító javaslatot :)

2013. június 19., szerda

Filmajánló - uristen@menny.hu (2000)

  Nem is tudom, mikor láttam először, de már akkor is imádtam, és ez az imádat még mindig tart. A film arról szól, hogy Isten mögött becsapódik a Mennyország ajtaja a huzattól, ő meg ijedtében leejtette a Mennyország kulcsát a Földre, és elindul megkeresni. Eközben számos érdekes emberrel találkozik és izgalmas élményekben lesz része. Mókás utólag felfedezni, hogy az egyik szereplő az azóta híressé vált Csányi Sándor, vagy a később "Emeseként" elhíresült Stefanovics Angéla is emlékezeteset alakít. A film megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott (bár szerintem inkább 16, bizonyos szavak és bizonyos szerek miatt).
  Egyszer úgyis megnéztem, hogy közben MSN-en beszéltem egy ismerősömmel, aki szintén épp nézte, és így MSN-en egymásnak írogattuk a poénokat.



  Néhány részlet, azoknak, akik már látták, meg úgy magamnak.

- Ponyvalegény, albínó Batman.
- Tök jó, hogy ilyen gyorsan is ilyen lassan múlik az idő.
- Hát én is Isten vagyok, hát az tök jó.
- Asszimilálódni kell.
- Te Sefül...
- Mi ez a sok lőn meg vala... ez a baj a könyveddel is. (...) Különben jó volt, sírtam is rajta, csak a vége szar.
- Figyelj, van egy sztorim. Ott állok a népemmel a Vörös-tenger előtt, előttem az irdatlan nagy víztömeg. Na most hogy megyek át? Hú de dühös lettem... Fogtam a botomat, rácsapok a vízre, az meg nem ketté vált?! (...) Mózes vagyok!
- Isten kettő, három és...
- A mennyország kulcsát keresem.. - Van, van. Meglehet vásárolni, 4990 Ft és ezzel minket is támogat. - Nem ez volt az... (...) - Itt nyilatkozhat személyi jövedelemadójának 1%-áról... Itt meg a többiről.
- Mikor jön Isteeen?... - Nem sokára megérkezik. Tessék, léleklufi. És hozd el a húgodat is.
- Gyermekeinknek segít a világ végére való gyors felkészülésben a most megjelent kis interaktív Bibliánk, ahol a szereplők kis állatfigurák. Az Isten például egy kis aranyos maci, a Sátán pedig egy nagy gonosz medve :D És ez most a világvége alkalmából akciós. Tú in van, kettő az egyben, ó és újszövetség, és megvan Isten 5.1 cédéromon. És Isten fut Windows-on! :D
- Én a mennyország kulcsát keresem. - Azt nem ismerem, de ez is nagyon jó anyag.
- Én vagyok az Isten. - Ezt... ezt most k*rvára elhittem. Na, kész vagyunk, mint a házi feladat.
- Hol élsz Te, a Holdon? - Nem, egy kicsit följebb. Én vagyok az Isten. - Hú, akkor most kívánni kell valamit.. Nem, fogjam meg a gombomat.. az a kéményseprő.. Mondd még egyszer, ki is vagy Te? - Én vagyok az Isten. - Jaj, bazd meg... bocsánat. Hát persze, Rólad álmodtam a múltkor, azért voltál olyan ismerős. (...) Szálltunk Üzbegasztán fölött, szórtad az egészet jóság porral. Nekem meg porallergiám van (...) Te, van egy csaj, a Sári. Az nagyon örülne Neked, az hisz az ilyenekben, biztos, hogy Benned is.
- Miért nem kopogsz be? Csak beenged valaki - ha valaki van benn.
- Tévét! Tévét, hozzál föl tévét!
- Csak nem történt vala vele valami?
- És hoztál nekem valamit? - Hoztam tévét. - Tévét? Hát akkor menjünk be.

2013. június 18., kedd

Második lépésem a kreatívabb frizurák felé

  Az első lépésem a fonás volt, sima hármas, oldalra. Bejött a frizura, de ez a mai hőségben nem lett volna túl komfortos. De a copfból és az általam kontynak nevezett félcompfból is elegem volt már, hogy úgyis mindig újra kell kötni őket, meg sehogy sem állnak, nem is hagyják teljesen szabadon a tarkóm. Úgyhogy ma egy kontyabb kontyot próbáltam ki.
1. Sima lófarokba kötöttem a hajam.
2. A copfot szépen "felcsavartam" a hajgumi köré.
3. 4 db hullámcsattal rögzítettem a végét.

A frizura hátulról, kissé homályosan

A frizura oldalról, kevésbé homályosan
  Sokkal jobban tart, mint egy sima "konty", vagy lófarok, egyszer igazítottam meg napközben a csatokat és egyszer kötöttem újra. Kényelmesebb is, teljesen szabadon hagyja a tarkóm, szóval ez a frizura is bejött.

2013. június 15., szombat

Nudli (házilag)

Én és a még fővetlen nudlik
  Még hetekkel ezelőtt a Kedves megkívánta a nudlit. Náluk mindig házilag készítették, így mi is kerestünk egy receptet, ami alapján dolgozhattunk. Az egy kg krumplit azonban olyan kevésnek találtuk (klb. 4-5 szem krumpli volt), hogy végül 2 kg-ból készítettük.

Hozzávalók (hú, sok főre, olyan 8-10):
- 2 kg krumpli
- 50 dkg liszt
- 100 g vaj
- 2 ek búzadara
- 2 tojás
- 2 csipet só

- zsemlemorzsa (sok, nem számoltuk)
- olaj (a porításhoz)
- só (a vízbe)

Elkészítés:
  A krumplikat héjastul megfőzzük, aztán lehúzzuk a héját és összetörjük burgonyatörővel. Na, nekünk olyan nincs otthon, úgyhogy a Kedves kézzel törte össze a krumplit. Nem lehetetlen, csak meg kell várni, amíg kicsit kihűl a krumpli. Szóval először megvárjuk, amíg kihűl, aztán összetörjük. Nem csak a keze miatt vártuk meg amúgy, amíg kihűl a krumpli, hanem amúgy is meg kell, hogy ne legyen "taknyos" a tészta.
  Ezután hozzárakjuk a tojást, vajat, búzadarát, sót és a lisztet és összegyúrjuk. Először elég nehezen akart jó lenni a tészta, mert csak úgy "érzésre" raktuk a lisztet, mindig tettünk egy próbát az aktuális tésztával, hogy megfőzve normális marad-e. Végül inkább a receptre hagyatkoztunk, egy kicsit túl is lőttünk rajta, fél kiló liszt ment bele, de így már jó lett. Ezután odaálltunk ketten a Kedvessel a gáztűzhelyhez, én csippentgettem ki a tésztát az edényből, abból minikígyókat sodortam és egy belisztezett tálcára raktam. Onnan a Kedves vette el, rakta a bugyogó, forró sós vízbe, megfőzte (akkor jók, ha feljönnek a víz tetejére), majd a pirított zsemlemorzsában meghempergette őket, végül egy tálba rakta a kész nudlikat. (A zsemlemorzsát kevés olajon meg kell pirítani, amíg szép színe nem lesz, aztán elzárni a gázt alatta és úgy forgatjuk bele a nudlikat.) Ez így ment órákon keresztül, jó pár Star Trek: Voyager részt megnéztünk. Amikor már eltelt mondjuk egy óra, akkor kezdett el úgy látszani, hogy egy kicsit megkapargattam a tészta oldalát...
  Végül annyi nudlink lett, hogy bőséggel tudtunk adni a Kedves anyukájának és párjának, nekünk is maradt még úgy, hogy 2x tudjunk belőle enni (illetve a Kedves 3x). Azt hiszem, legközelebb elég lesz az egy kiló krumpli. Egyébként nagyon finom lett, bár nekem forrón kicsit liszt ízűnek tűnt, de lehet, hogy csak elsőre fura volt, nem szoktam meg a házi nudlit, mert később, másodszorra már nagyon ízlett.
  A nudlit porcukorral vagy mézzel vagy lekvárral érdemes enni.
Megjegyzés: a nudlikat szaggatni és kígyókat gyúrni egyszerűbb, ha a kezünket egy picit beolajozzuk. Tényleg csak egy kicsit, ha tocsog az olajtól, képtelenek leszünk hatást gyakorolni a tésztára.

Babfőzelék vörös- és fehérbabból

Az én adag főzelékem, egy szelet abonett kenyérrel

  Gyorsan összedobható és finom vacsora. Egy valamire kell figyelni: a fűszerezésre! Jó-jó ha csíp, de ha túl erős, azt bizony nem mindegyik gyomor tolerálja. Pláne nem akkor, amikor még meleg az étel.

Hozzávalók (4 főre):
- 2 vörösbab konzerv
- 2 fehérbab konzerv
- néhány virsli (ízlés szerint 2-3)
- tejföl (kb. 3 ek)
- liszt
- só
- bors
- édes fűszerpaprika
- erős fűszerpaprika
(- hagyma
- egy kevés olaj)

Elkészítés:
  A virsliket felkarikázzük és a konzervekkel együtt beleöntjük egy edénybe, befűszerezzük, lefedjük és főni hagyjuk. Mihelyst felforrt, egy tálban a kb. 3 ek tejfölt elkeverjük egy kevés liszttel (amennyit felvesz és amilyen sűrűre szeretnénk), majd még egy kevés forró levet töltünk rá a babokból és azzal is csomómentesre keverjük. Ezután folyamatos kevergetés mellett beleöntjük a habarást (liszt és tejföl) a babokkal és a virslivel teli edénybe, elkeverjük, felfőzzük és elzárjuk a gázt. Ezután tálaljuk, igény szerint kenyérrel vagy anélkül ehetjük.
  Ha több időnk van egy kicsit, akkor először feldarabolunk kis kockákra egy fej vöröshagymát, azt olajon megpirítjuk és csak utána rakjuk rá a babot és a virslit, a többi már ugyanaz.

Cukkini gratin


 A cukkini gratin receptje és ötlete Viától van, én is elkészítettem, és jelentem, hogy valami isteni! Egyszerű és nagyszerű. A Kedves nem szereti a cukkinit, így mind az enyém lett. Majdnem minden étrendbe beilleszthető, könnyű ebéd, jól szállítható. (Végre kicsit pótolom az elmaradt bejegyzéseket, így ÁV után.)

2013. június 13., csütörtök

Túl az államvizsgán...

  Tegnap 10 és 11 között letudtam az államvizsgám. És hogy évekkel később el ne felejtsem, leírom kicsit, milyen is volt (mint ahogy ezt az érettségivel is tettem).
  Szóval, túl vagyok a pszichológia BA-n, diplomás viselkedéselemző lettem. A vizsgára kb. két hetet készültem, ebben benne volt a prezentációkészítés és a referenciamunka írása is a felvételire. Referenciamunkának amúgy végül a fejlődéslélektan műhelymunkám 15 oldalasra rövidített változatát küldtem el (aminek a 2-3 oldalas kivonatát itt olvashatjátok).
  Most az egyszer nem olvastam szakirodalmat, csak mindenféle jegyzetet. Táblázatot meg mini-összefoglalókat készítettem, meg próbáltam beindítani az agyam a tételcímekre, hogy mindenképp eszembe jusson valami a tételről az államvizsgán. Mert egy általános lélektan tételt is lehet személyiséglélektanba fordítani :D Egész nyugodt voltam amúgy, nyugodtabb, mint az utolsó vizsgám előtt. Úgy voltam vele, hogy a prezentációval csak nem lesz gond, és amúgy meg bármiről elgagyogok 10 percig.

  Elérkezett a nagy nap, én 6-kor keltem, még átnézegettem pár tételt, felöltöztem, a Kedves segített kaját összerakni nekem, és időben sikerült elindulni, 20 perccel a busz indulása előtt már az Árpád-hídnál voltam. Harmadiknak mentem be egy tündéri bizottsághoz (több bizottság is futott párhuzamosan). Először tételt húztam, a szociálpszichológia 6-os tételt: Szociális reprezentáció, csoportközi viszonyok és előítélet. Ennek a kidolgozására volt kb. fél órám, vígan elvoltam. Írtam egy szuszra 1,5 oldalt, aztán 5 percenként még pár dolgot. Hasznos pár dolognak bizonyultak, ugyanis végül ezekből kérdeztek.
  A fél óra letelte után behívtak, én pedig megalapoztam az első benyomásom azzal, hogy majdnem átestem a küszöbön, de végül nem estem el, elmentem valahogy az asztalig, elindítottam a ppt-t és csak mondtam és mondtam... (Szerencsére még reggel felraktam a ppt-t és ellenőriztem, egy táblázat el is volt csúszva és takart egy sort a szövegből, azt gyorsan kiigazítottam.) A szám persze ki volt száradva, éreztem, hogy remeg a hangom, néha tévesztettem is szavakat, de összességében jól sikerült. Nem állítottak le, pedig biztos több volt, mint 10 perc. Utána feltettek pár kérdést, de azok is rendben voltak. A konzulensem nagyon aranyos és lelkes volt, hogy ezt meg ezt is meséljem még el a kutatásról... :) A tételem elmondásánál már leültem szembe a bizottsággal, csak a vázlatpontokat kellett felolvasnom és azzal kapcsolatosan tettek fel 2-3 kérdést és slussz. Elég szerencsés voltam, mert szociálpszichológia tételt húztam, a bizottságban pedig csak fejlődés- és személyiséglélektanos emberkék voltak, illetve egy klinikai. Úgyhogy mélységeiben nem tudtak belekérdezni (pl. nevekkel, évszámokkal, vagy extra-hiper pontos definíciókkal ha akartak volna, csőbe tudtak volna húzni). Aranyos volt az elnök, megkérdezte az előítéletesség szintjeit, aminek az utolsó pontja a kiirtás, ezután megjegyezte, hogy nem kéne ilyen negatívan zárni a feleletet, nem jó végszó, akkor beszéljek még arról, hogyan lehet ezen a hozzáálláson változtatni... :)) Aztán mosolyogva megköszönték és elköszöntünk.
  A délelőtti csoportnak aztán dél-egy óra felé tartottak eredményhirdetést, és ötös lett mindenem! :) (szakdolgozat, védés és tétel). Szóval örültem nagyon, bár még nehéz felfogni, hogy vége... Ma reggel is le kellett magam nyugtatni, hogy ne érezzem magam rosszul, hogy a Duna-parton sétálok a Kedvessel és a Nagyival, ahelyett, hogy tételeket tanulnék... Végre olvashatok, pihenhetek, írhatok, lakást rendezhetek, ... Nyártervezés amúgy hamarosan következik :) Meg az összes bejegyzés, amit elterveztem a tanulás alatt. Meg persze vizsgaidőszak utáni regeneráció.

  Egy idézet, ami ide passzol, ami hozzám passzol: "Hiszek benne, hogy a boldogság nem szerencse kérdése. Nagyon sok munka van abban, ha jó az életed. Egyszer-egyszer - sokszor a legjobbkor - jön a véletlen, és helyére pöccint mindent, de ha sorozatosan, éveken keresztül jó dolgok történnek veled, az nem a szerencse miatt van, hanem azt jelenti, értesz ahhoz, amit csinálsz, kihasználod a lehetőségeket, és keményen dolgozol!" Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! 13. oldal.

  Ja, és a bejegyzéshez passzoló zene (már az ÁV előtti napon kiválasztottam):


2013. június 6., csütörtök

Első lépésem a kreatívabb frizurák felé

  Én tipikusan az a lány vagyok, aki kontynak nevezi azt, amikor a lófarok kötése közben a végén nem húzzuk ki a copfot, hanem benne hagyjuk a gumiban. Nekem van ez a "konty", meg a lófarok, meg a kiengedett haj. A copfok magasságán állítok néha, illetve mióta nagyon hosszú, már oldalra is kötöm időnként. Nagy ritkán pár hullámcsattal feltűzök egy kevés hajat vagy középen a fejtetőmön, vagy oldalra. És slussz. A hosszú hajjal sose tudtam mit kezdeni, mert előbb-utóbb meguntam a lófarkat és a "kontyot", a kiengedett csak frissen mosva mutatott jól vagy úgy sem, mellesleg meg halálra idegesített, hogy mindig rápakoltam a táskát, ráfeküdtem álmomban, melegített is...
  Ez a helyzet most is, idegesít. De nem akarom levágatni (bár a végéből majd kell, mert már nagyon töredezett), mert hamarosan férjhez megyek, és csini frizut akarok aznapra, hogy bármire legyen lehetőség a hajamból. De addig is el kell lenni valahogy, és sosem volt még ilyen hosszú hajam, szóval most kell kiélvezni, amíg végleg meg nem unom, és vissza nem vágatom.

  A hosszú bevezető után következzen a mai napom termése: a fonás. Az egyszerű, hármas fonás. Nem parketta, semmi. Csak lassan, lépésenként. Elég egyszerűnek tűnik a dolog, de rá kellett döbbennem, hogy annyi hajam van, mint a nyű. Szeretem is, nem arról van szó, csak három felé fogni, közben azt a három tincset külön tartani és szépen összefonni... Nekem túl nagy kihívás volt. Ráadásul a vége egy kalácsra emlékeztetett inkább, mintsem egy szép hajfonatra. Végül ügyeskedtem össze-vissza, és kitaláltam azt, hogy hátul, középre összefogom a hajam egy részét. Akár úgyis maradhatott volna, ilyet is csináltam már (hohó!). De nem hagytam úgy, hanem ez lett a középső tincse a fonásnak. A maradék hajamat már könnyebb volt ketté szedni és úgy is tartani, és szépen oldalra fontam (én a bal oldalamra szeretem tenni a copfot), aztán begumiztam. Majd örömködtem egy sort, hogy már inkább fonott haj, mint kalács, meg hogy egy nagyobb tincs sem maradt ki, ami miatt újra kéne kezdenem, csak néhány kósza hajszál (ami külön jól mutat). Szóval ez lett a mai frizu. Estére kissé megkopott, de talán kócosabban még jobban tetszik, mint szigorúra kötve, és tök szép hullámos lett a hajam. Úgyhogy ezt megtartom, frissen mosott hajat majd időnként így szárítom. Ja, és most már nekem is van Pinterest-em, úgyhogy gyűjthetem a mindenféle frizura ötleteket (és gyűjtöm is).

Reggel, még szoros fonatban
Este, kicsit kócosabban


2013. június 4., kedd

Egy löket ahhoz, hogy visszaváltsuk a halmozódó borosüvegeket


  Nálunk, bár nem vagyunk nagy italozók, azért egy év alatt szépen felgyűltek a boros-sörös üvegek. Nagy ritkán, ha eszembe jut és úgy jön ki a lépés, visszaviszek párat, de még sosem sikerült eltüntetnem az előszobából az összeset. Nem beszélve arról, hogy vannak a nem visszaválthatóak, amiket pedig egy üveggyűjtőbe kéne elvinni.
  Na de ma, amikor ismét szorgos voltam és visszavittem 2 boros és 4 sörös üveget, azzal szembesültem, hogy június 6-tól változik a boros üvegek ára: 30 Ft helyett csak 15 Ft-ot fognak érni! Szóval már csak ma és holnap tudjuk őket visszaváltani az eredeti áron (50%-os veszteség azért nem esne jól!). Úgyhogy holnap még sokkal szorgalmasabbnak kell lennem :) Legyetek szorgalmasak Ti is! (Nem tudom, hogy mindenhol ez lesz-e érvényben, ez a Ráday utcai Spar-ban volt kiírva).

(Kép innen.)

Nyolc kikapcsolódási ötlet vizsgaidőszakra - amikor csak pár percünk van rá


  Itt a tavaszi-nyári vizsgaidőszak, megy a hajtás, én is tanulok az államvizsgára, de néha azon kapom magam, hogy már egyáltalán nem tudok koncentrálni, egyszerűen muszáj valahogy feltöltődnöm. Egy ilyen pillanatban álltam fel, kapcsoltam be a zenét és mozogtam egy kicsit. Közben arra gondoltam, írok erről egy bejegyzést.
  Szóval, néhány ötlet, hogyan kapcsolódj ki vizsgaidőszakban, amikor csak pár perc szünetre van időd és ha nem kávéval vagy energiaitallal akarod felturbózni Magad (hosszú távon nem ajánlom).

- A már említett zenehallgatás. Hallgass meg egy számot, amilyenhez hangulatod van (és lehetőleg ami nem mély depresszióba dönt, hanem ami segíti a feltöltődésed, hogy vissza tudj menni tanulni) és mozogj (és énekelj)!

- Mozgáshoz ötletek: guggolás, nyújtás (felfelé nyújtózkodás; lefelé terpeszben középre, egyik, másik láb; ülve nyújtott lábbal; ...); térdemelés; sarokemelés; karkörzés; törzskörzés; csípőkörzés; fejkörzés; ugrálás (alsó szomszéd esetén csak finoman!) - szökdécselve, terpeszzár, bárhogy; ugrálókötelezés; hullahoppkarikázás; ... Ezeket persze lehet zene nélkül is.

- Nyiss ablakot és szippants mélyeket! (állva! Végre kíméld kicsit a feneked.) - ez mozgás mellett is ajánlott.

- Végezz házimunkát! Pl. mosogass el pár edényt, söpörj fel, moss fel, vidd le a szemetet. Nyilván, ha ez Téged felbosszant és nem kapcsol ki, ne csináld!

- Moss arcot, fogat, kezet... Engem ezek is fel szoktak pörgetni. Vagy akár zuhanyozz le, zuhanyzás után pedig törülközővel jól dörzsöld át a bőröd. (Ha még több időd van, akkor ülj be egy kád vízbe, habfürdővel, illóolajokkal, amivel szereted.)

- Szippants rozmaring illóolajat! Élénkítően friss. Hasonlóan hathat a borsmenta vagy az eukaliptusz is.

- Masszírozd meg az arcod, fejed, talpad, tenyered... Ami jól esik. (akár a fentebb említett illóolajakkal - krémbe vagy olajba keverve! Nem tisztán!)

- Igyál! Mondjuk 100%-os gyümölcslevet, vizet, teát (a borsmenta élénkít) - akár jeges teát, limonádét. És amint már írtam is erről, tanulás közben amúgy is mindig legyen Melletted egy üveg víz, amire rájársz.

  Ha ülve tanulsz, akkor nem ajánlom, hogy a pár percedet a gép előtt ülve, olvasgatva töltsd, mert az bár az agyadat kikapcsolja, de nem pezsdíti fel a vérkeringésedet és továbbra is elülöd Magad. Úgyhogy mozgásra fel és kitartást mindenkinek!

Ti hogyan töltődtök fel, kapcsolódtok ki vizsgaidőszakban?

(Kép innen.)

2013. június 3., hétfő

Ötletes megoldás a háztartásban - avagy mit tegyünk, ha kilyukadt a mosogató?

És a végeredmény
Senkinek sincs ilyen menő mosogatója, mi?
  Ma, miközben próbáltam megcsinálni a FlyLady program első napját, szépen ugye teleengedtem forró, domestosos vízzel a mosogatót, aztán még nekiálltam porszívózni, meg felmosni is, majd leültem a júniusi költségvetésnek kreálni egy exceltáblát és kitöltögetni azt. Hallom, hogy valami csöpög. De mégis mi lehet az és miért csöpöghet? A felmosót kicsavartam, itt van mellettem, nem csöpög. A mosogatót direkt nem töltöttem csurig, abból nem folyhat ki semerre.
  De mégis... Felálltam, odamentem, a frissen mosott padlón barnás színű víz állt, a mosogató alatti szekrénykében is állt a víz. Épp a Kedvessel beszéltem, hogy jön hazafelé és kimennék elé, sétálnánk egyet, de inkább megbeszéltük, hogy siet haza, én meg addig rendet rakok. Gyorsan leengedtem a vizet és felmostam (és igen, én balga nem néztem meg, hol ereszt). A Kedves hazajött (gyorsan reprodukálta a problémát), rájöttünk, hogy a mosogató bizony kilyukadt. Valami hegyes tárgy egy aprócska lyukat ütött rajta. De még régebben (nem mi voltunk), mert eléggé vízköves volt körülötte, viszont eddig még csak szivárgott. Hát hogy csináljuk meg? A Kedves nagyon kreatív volt. Egy használhatatlan tápból vett ki egy hűtéshez használt csavart, ami két oldalú, úgyhogy a mosogatón lévő aprócska lyukat egy csavar és egy kalapács segítségével kicsit kijjebb tágította, majd belerakta a csavart (közben mini-tömítőgyűrűket is előtúrt valahonnan, igaz, a kevésbé tartós fajtából), és szépen - a segítségemmel - rögzítette. A végeredmény pedig egy elképesztően menő mosogató lett, ami nem mellesleg megtartja a vizet. Szóval, kinek van a legügyesebb vőlegénye? Hát nekem!

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...