2011. április 18., hétfő

Tavaszi suttogások

Ó, igen, már ideje volt megemlékezni az idei tavaszról is. Amikor rám támad a vágy: menni, menni, sétálni, virágot szagolni, menni, menni, friss levegő, gyümölcs, víz, levegő, erő a lábban...
És visszajöttek a romantikus szavak. Derengő hajnal, csivitelő madarak, finomvonalú, békésen alvó arc, lehunyt pillák, suttogások, simítások, szerelem... A biztos érzés a távolból: ez így jó, ez így szép. Romantika. Könnyű, rózsaszín, tavaszi romantika, almafavirág.
Ma is megpirult a vállam. A tulipánok hajladoznak, ó tavasz. Gyönyörű vagy.
Könnyű romantika és mégis igazi. Mindenestül igazi és mély a könnyedsége ellenére. Nem fekszi meg a gyomrot, de betölti az egész valót. Minden prózai mellőzve, a költészeté az élet, mert vers a táj is (ezt Anne Shirley-től tudom), egy még el nem mondott vers a természetben. Attól, hogy még nem írták meg, attól még létezik. Költészet a tavaszi nevetés, messzeségbe szálló, csengő. Kacagj világ!
Jaj, ennyi bukfencező gondolat elég is lesz mára. Suttogás a világba, tavasz, virág, illatok, napsugár. Guruljatok tovább, mint gyöngyök a padlón.

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...