2010. május 29., szombat

Srác a vonatról

A vonaton ültem egy négyesben és olvastam. Te egyszercsak odaléptél. Látszott, hogy kérdés nélkül akarsz leülni velem szembe. Elvégre nyilvánvaló volt, hogy szabad a hely, hiszen még a táskám is az ölemben pihent. De addig néztelek, míg motyogva, de megkérdezted, szabad-e a hely. Mert akartam, hogy beszélj hozzám, hogy aztán mosolyogva azt válaszolhassam, hogy persze. És mosolyogva azt válaszoltam: persze.

Te leültél és meglazítottad az öved. Szélesen elmosolyodtam, talán még kuncogtam is halkan. Vicces voltál, ahogy leülsz és úgy nézel ki, mint aki most azonnal nekikezd vetkőzni. Nagyon otthonosan érezted Magad. Elővettél egy kiflit vagy zsömlét, egy doboz májkrémet - és egy Hell-t. Ezen megint elmosolyodtam. Érdekes párosításnak találtam, fel is írtam a zebrás naptáramba kicsivel később. Egyébként nem bírom az energiaitalokat, de Neked elnéztem.
Én csak olvasgattam tovább, időről-időre felnézve és -mosolyogva, magamban jó étvágyat kívánva Neked. Úgy olvastam, hogy lásd, mit olvasok - mert egyszerűen így illik. Te pedig csak mártogattad a kiflit vagy zsömlét a májkrémbe és ittad az energiaitalt; furcsa volt a májkrém és a tutti-frutti illata együtt.
Aztán befejezted. Én olvastam tovább, Te pedig kidobtad a szemetet. Én ott ültem a kuka mellett, olvasás közben a térdemet kicsit arrébb döntöttem, hogy legyen helyed kinyitni a kukát - aztán visszabillentettem. Apró figyelmesség. Éreztem, hogy észrevetted, de nem szóltál semmit. Nekem még volt néhány oldal hátra az újságból, igyekeztem sietni. Te egy darabig nézelődtél, aztán beraktad a fülhallgatód - kicsit elszomorodtam, hogy akkor nem fogunk beszélgetni.

További nézelődés után "megvetetted az ágyad", táskából és pulcsiból, rádőltél, és aludni próbáltál. Én csak néztelek, már nem olvastam. Fekete tornacipő volt Rajtad, fekete farmer és fekete póló. A póló mintáját akkor vettem csak észre: kis Joker figura, alatta pedig "Do I look like I'm joking?" felirat. Nem, Te nem vicceltél. Néztelek, és az az érzés öntött el - most már visszavonhatatlanul - hogy szeretni szeretnélek. Őrizni az álmodat. Te pihensz, én ülök Veled szemben, bámulom a suhanó tájat, vagy Téged nézlek és őrizlek. (Pedig nem is voltál az esetem.) Akkor már biztos voltam benne, hogy írni fogok Rólad. Bekerültél a zebrás naptáramba.
"2010. V. 8.
- Srác: zsömle + májkrém a dobozból + HELL (vonat)
-> elaludt - szeretni szeretném"
Később eszembe jutott az első "öves jeleneted", amit tudtam, hogy mindenképp bele akarok építeni a Rólad szóló írásba, de már nem akartam újra előszedni a naptárat és a tollat, így csak szurkoltam, hogy el ne felejtsem.

Közeledett Gödöllő. Úgy sejtettem, hogy nem itt fogsz leszállni, mert akkor biztos nem feküdtél volna le aludni. Arra gondoltam, hogy kitépek Neked egy lapot a zebrás naptáramból, írok rá valami kedves üzenetet és az e-mail címemet. Hátha.
Gondolkodtam, hova tehetném, hogy észrevedd. Felragaszthatnám a kis "polc" szélére, hogy amikor kinyitod a szemed, ez legyen az első, amit meglátsz. Megfogadtam, hogy ezentúl mindig lesz nálam cellux. Akkor nem volt.
De aztán felébredtél. Megcsillant a remény: hátha mégis ott szállsz le, ahol én.
De Te fejedet a tenyeredbe rejtetted, próbáltad támasztani - úgy néz ki, az energiaital nem használt. Kócos barna haj. A körmöd nem olyan formájú volt, amilyet szeretek - és le is kellett volna már vágni - de Neked ezt is elnéztem. Igazából elég vegyes formájú volt a körmöd. A mutatóujjadon majdnem olyan, mint amit én szeretek, a középső ujjadon pedig kisebb, mint a többin. Amúgy szép kezed volt.
Kerested a megfelelő pihenőpózt, ide-oda rakosgattad a kezed és a fejed, végül megállapodtál - szerintem nem a legmegfelelőbbnél: A fejed lógott, a két kezed a nyakadon, a térdeden könyököltél. Gondolatban szóltam Neked, hogy vigyázz, el fog gémberedni a nyakad.
A lábadat is néztem, azt is ide-oda pakoltad. Próbáltam kitalálni, vajon kinyújtva vagy behúzva lesz, amikor majd le akarok szállni - vajon át kell-e majd lépnem rajta, vagy sem.

Gödöllő vészesen közeledett, összekészülődtem. Te pihentél tovább. Felálltam, hogy leszálljak, és átléptem a lábadat - végül nyújtva hagytad.
Te feleszméltél, ezt még észre vettem. Lesétáltam az ajtóhoz, még visszanéztem volna Rád, de csörgött a telefonom. Elkezdtem kotorászni, de mire megtaláltam, vagy letette az illető, vagy én nyomtam ki véletlen. Visszahívtam, megálltunk, le kellett szállnom. A világunknak vége szakadt.

De így volt jó, így volt szép.

- Történt 2010. május 8-án, leírva 2010. május 9-én, abból átírva 2010. május 29-30-án (éjszaka).

Megjegyzés: Cellux azóta sincs mindig nálam. Olvassatok Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim-et. És olvassatok úgy, hogy mások láthassák, mi a szerző/cím - mert ezt így illik! Legalább néhány másodperc erejéig.

2010. május 27., csütörtök

2. Timdér és Do kiállítás - megvalósult

Hosszabb post majd holnap, most annyi, hogy a képek feltöltve:
itt

Un post plus long sera écrit demain, pour l'instant, les photos sont chargées sur Internet:
ici

Jó éjt! Bonne nuit!

Expozitie inca odata

Fiindca vremea n-a fost cum ne astepteam noi, cu vint si cu ploaie, in loc de 19 mai am faciut expozitia ier.
O parte expozitiei se poate vede in forma digitalizata, si "documentata" pe site-ul acest.

Exhibition opened again

In case of the bad weather of 19th May, we decided to postpone the exhibition's date, and did take the photos to their place yesterday.Some photos are in digital form, some are photographed from the Bridge, you can see them in this site.

És elérkezett a holnap. Szóval tegnap ismét a világ elé tártunk egy adag képet. Ezúttal a Lánchíd mindkét oldalán, illetve egy kiegészítő részen. Ezt úgy találhatjátok meg, ha átmentek a Lánchídon, át az út másik oldalára, elfordultok balra, ott mentek egy jó darabon, amíg a járdán egy MŰTEREM feliratot nem találtok sárgával. Attól jobbra van egy lerobbant épület, aminek az üvegezett részére tettünk ki két képet meg egy Timdér és Do bemutató plakátot. Műterem felirat.. muszáj volt odaragasztani :)

Ezen a 2. kiállításon pedig már beszélgettünk is :)
A Lánchíd baloldalán ragasztgattuk a képeket, amikor jött egy kislány az anyukájával és meghallottam, ahogy az anyuka bátorítja a kislányt, hogy de kérdezze meg nyugodtan. Én is odafordultam, hogy nyugodtan, szabad kérdezni :) És ekkor megálltak, és végül megkérdezték, miért is csináljuk ezt, miért ragasztgatunk ki képeket. Hát mert kiállításozunk - hangzott a válasz. A Lánchíd mindkét oldalán. Ha valamelyik kép nagyon tetszik, el lehet vinni. És neten is fent vagyunk... Még maradtak egy darabig, amíg az Integető virágot és az Így folyik el egy szív képeket ragasztottuk. Az Integető virágra az anyuka azt mondta, hogy ez egy hervadt virág.. mi meg mellé ragasztottuk a címkét, és mondtuk is, hogy integet. Erre elmosolyodott, hogy hát valóban.. nem elég pozitív, hogy ez nem jutott eszébe.. Hm. Erre is jó egy kiállítás. Pozitív szemlélet átadására :) Az Így folyik el egy szívre pedig azt mondta, sellő farok. És valóban, nem is rossz asszociáció. Legközelebb közvélemény-kutatást is tartunk majd, hogy ki milyen címet adna a képnek, ki mit lát bele.. Biztos izgalmas dolgok sülnének ki belőle :) Ezután elbúcsúztak.
Jönnek az újabb ötletek a 3. kiállításra. Még a mostani sem volt tökéletesen megszervezve. A bal oldalon nem volt bemutatkozó plakát, és nem fotóztuk le a jobb oldalt.. De az eredeti képek fent vannak.
Köszönöm Timdéremnek és Csabimnak a közreműködést! :)

A kiállítás 2010. június 3-áig tekinthető meg - avagy a készlet erejéig :P

2010. május 10., hétfő

2. Timdér és Do kiállítás - beharangozó

Üdv Mindenkinek!

Örömmel értesítelek Benneteket, hogy a 2. Timdér és Do kiállítás előre láthatólag 2010. május 19-én "nyitja meg kaput", azaz veszi kezdetét a Lánchídon (terveink szerint ezúttal mind a két oldalon).
A kiállításra szánt képeket valamikor a francia írásbeli érettségim után kezdjük el felragasztani, azaz legkorábban dél és 1 között. A képek ezúttal is elvihetőek lesznek, úgyhogy gyorsnak kell lennetek, ha látni szeretnétek mindet élőben! De természetesen az erről készült képeket is feltöltöm majd picasa-ra, hogy digitálisan elérhető legyen az összes :)

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt vagy csak épp véletlen arra járót!

A Timdér-féle beharangozóért pedig katt ide!

FRISSÍTÉS! (2010. május 12. 23:33): Azt hiszem, a dél-1 csúszni fog. Inkább 3 felé. Egy kellemes tea és hosszas-színes előmunkálatok után :) Olló, ragasztó, filcek, papírok..

FRISSÍTÉS! (2010. május 18. 10:45): Lehet, hogy az egész halasztva lesz emiatt a rusnya idő miatt... Mert érzésem szerint zuhogó esőben meg orkán erejű szélben az emberek nem nagyon állnak meg képekben gyönyörködni, inkább csak nyakbehúzva sietnek keresztül a hídon. Na meg aztán nekünk sincs kedvünk nagyon fagyoskodni. Úgyhogy holnap meglátjuk. Bocsi.

2010. május 8., szombat

Szerelmes

Ma megint szerelmes lettem. Egyszerűen jött az a hangulat, amikor azt kellett mondanom, hogy "Szerelmes vagyok". Három táncos Nikolnak, három nekem. De nem is ez a lényeg. Csak az érzés. Aztán majd írok. Végre lett ihlet. A zebrás naptár őrzi. Meg a mosolyom.

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...